Jelentkezési határidő: 2022.02.01.

Gyakorlati képzés, amivel kiemelkedő vezetővé válhatsz

10+10 alkalmas gyakorlati program, fejlődni vágyó vezetők számára, akik ki akarják hozni magukból és csapatukból a maximumot úgy, hogy közben a beosztottak is elégedettek

Csoportvezetőknek

Műszakvezetőknek

Közép- és felsővezetőknek

Cégvezetőknek, tulajdonosoknak

Vezetői képzés

Nem azért lettél vezető, hogy folyamatosan tüzet olts és mások helyett dolgozz

Ha csak reagálsz a problémákra, a folyamatos tűzoltásra, és nincs időd/energiád megelőzni a gondokat azzal, hogy jobb menedzseri technikákat használsz, akkor nem fogod tudni elérni, hogy lekerüljön a mindennapi tűzoltás terhe a válladról.

Nem fogod tudni elérni, hogy embereid örömmel végezzék a munkájukat és mindannyian gördülékenyen dolgozzatok egy közös cél érdekében. 

Egy kiválóan teljesítő álomcsapat csak addig vágyálom, amíg nincs rendszerbe téve és begyakorolva az új menedzseri tudásod

Mivel a siker elsődlegesen a vezetőn múlik, ezért neked kell alkalmazni azokat a technikákat, amelyekkel elérheted a csapatod eredményesebb és kiegyensúlyozottabb munkavégzését.

Elégedettebb beosztottak

Tudatosabb kommunikáció

Eredményesebb munkavégzés

Vezetői tréning

Képzeld el a valóságot, ahol kiváló a csapatmunka, és beosztottjaid önállóan dolgoznak a közös cél érdekében

Felszabadulsz a napi tűzoltás alól

A csapatod fejlesztésével foglalkozhatsz a folyamatos problémamegoldás helyett

Begyűjtheted a kiemelkedő vezetőknek járó elismeréseket

Miért az Upskills Vezetői Akadémia a legjobb hely a fejlődésre?

Fókuszban a gyakorlás, hogy éles helyzetben már könnyen menjen

A legtöbb online képzés előadásokból, konzultációkból és e-learning anyagokból áll, ahol legkevésbe rólad szól a fejlesztés. Ezek után neked kell begyakorolni és alkalmazni a tanultakat, amire általában már nincs időd és motivációd.

Ezzel szemben az Upskills Akadémia gyakorlati programja során azon túl, hogy átvesszük az elméletet, hosszú időt szánunk a gyakorlásra és az alkalmazásra, így élesben már készség szinten fogod tudni alkalmazni a tanultakat.

Vezetői tréning
Vezetői tréning

Online alkalmak, hogy ne az ingázásra menjen el az értékes időd

A tudatosan felépített online rendszereink és oktatási programjaink segítségével sikerült megtartani az élő tréningeknél bevált személyességet és interaktivitást, miközben nem kell értékes munkaórákat és energiákat utazással tölteni.

Alkalmanként csupán 2,5 óra, így nem kell hosszasan túlórázni a kiesett munkaidő miatt

10 alkalommal online fogunk találkozni, heti 2,5 órára, amikor átvesszük az elméletet és egyből gyakoroljuk, és még további 10 alkalommal egyéni feladatot adunk, hogy még jobban beépüljön a tudás.

Mivel nem esel ki napokra a munkából, így nem is okoz fejfájást behozni a lemaradást.

Vezetői tanfolyam

Nap mint nap látom, hogy tehetséges vezetők a lehetőségeik alatt teljesítenek, mert nincs rendszerbe szedve a menedzseri tudásuk, emiatt nem tudják hatékonyan vezetni a beosztottjaikat és elmegy az idejük a folyamatos tűzoltásra.

Egyik missziónk, hogy ezen változtassunk.

7 év felsővezetői tapasztalat és 15 év alatt 10.000+ tréning résztvevő után pontosan tudjuk, hogyan segíthetünk neked

Eddigi tapasztalatainkat és legjobb tudásunkat felhasználva terveztük meg és fejlesztettük az UpSkills Akadémia képzéseit, így valódi fejlődést tudunk elérni a résztvevők szakmaiságában, motivációjában és hozzáállásában. 

Misszióm, hogy olyan fejlesztési programot készítsek, ahol tudatosan felépített, interaktív képzési akadémiával, professzionális vendégelőadókkal biztosítjuk a hazai vezetők és értékesítők tudásának rendszerezését, továbbfejlesztését és gyakorlását. 

Körtvélyessy Gábor – Az Upskills Akadémia alapítója

Titkos fegyver: szakértői vendégelőadók a piac különböző területeiről

Itt nem iskolapadban és konferenciákon nevelkedett okleveles trénerek mondják meg a “tutit”, hanem olyan gyakorlott szakértők, akik valós piaci körülmények között tanulták meg mindazt, amit továbbadnak az Akadémián. 

A könyvekből elsajátítható tudás értékes, de összehasonlíthatatlan azzal, amit egy olyan szakértő képes átadni, aki valóban csinálja azt, amiről oktat. 

Az Akadémia minden kulcsterületére az adott piac egyik kiváló és tapasztalt szakértőjét hívjuk. Így biztosítjuk, hogy sallangmentes gyakorlati tudást sajátítanak el emberei.

Mit mondanak a korábbi résztvevők?

A folyamatos szituációs gyakorlatok, gondolkozásra sarkalltak és tényleg olyan tanácsokat kaptam, amit a való életben is tudok alkalmazni vezetés során. Nagyon jó volt, hogy újra tudtam játszani a csoporttal a korábbi szituációkat és azonnal kaptam visszajelzést arról, hogy mit csináltam jól és mit csináltam rosszul.

Ajánlom mindenkinek a vezetői tréninget, aki a cégét profi módon szeretné irányítani és a beosztottjaiból ki szeretné hozni úgy a maximumot, hogy azt ők is élvezzék!

Kárászy Balázs

Ügyvezető igazgató, Kárászy Kft.

„Sokat tanultam az Akadémián a feladatok delegálásáról, gyakoroltunk, hogy tudatossal döntsünk, kérdezzünk és hogy a vezetőknek a felkészültsége a létszám függvényében hogyan változzon.

Azért is volt jó mert számtalan példán keresztül láttam és tapasztaltam az Akadémián, hogy egy jó vezető hogyan segítheti a szervezet működését és annak növekedését…”

Beke Szabolcs

Műszaki vezető, GYGV Kanizsa Kft.

„Nagyon hasznos volt, így már értem a lényegét, hogy mit kellene csinálni értékesítéskor.

Jók voltak nagyon azok a pontok, amiket kihangosítottál.

Most már tényleg csak „CSINÁLNI” kell, ahogyan beszéltük! Köszönöm.”

Farkas Kristóf

Minőségirányítási vezető, Xilion Kft.

Részletesebb bemutatkozást és további ügyfélvéleményeket a RÓLUNK menüpontban találhat!

TÉGY EGY SZÍVESSÉGET JÖVŐBELI ÖNMAGADNAK AZZAL, HOGY JELENTKEZEL A VEZETŐI AKADÉMIÁRA

3 csomagajánlat az eltérő igények kielégítése érdekében

VEZETŐI AKADÉMIA
– Basic

N

10 gyakorlati online alkalom

N

10 egyéni alkalmazási feladat

N

Hozzáférés a teljes anyaghoz

M

Folytonosság biztosítása: Online alkalom kihagyása esetén egyéni felzárkóztatás 1 alkalommal

M

Kiemelkedő támogatás: 1,5 órás egyéni, személyre szabott résztvevői coaching

178.400 Ft+Áfa/fő

(bruttó 226.568 Ft/fő)

VEZETŐI AKADÉMIA
– Plus

N

10 gyakorlati online alkalom

N

10 egyéni alkalmazási feladat

N

Hozzáférés a teljes anyaghoz

N

Folytonosság biztosítása: Online alkalom kihagyása esetén egyéni felzárkóztatás 1 alkalommal

M

Kiemelkedő támogatás: 1,5 órás egyéni, személyre szabott résztvevői coaching

198.400 Ft+Áfa/fő

(bruttó 251.968 Ft/fő)

VEZETŐI AKADÉMIA
– VIP

N

10 gyakorlati online alkalom

N

10 egyéni alkalmazási feladat

N

Hozzáférés a teljes anyaghoz

N

Folytonosság biztosítása: Online alkalom kihagyása esetén egyéni felzárkóztatás 1 alkalommal

N

Kiemelkedő támogatás: 1,5 órás egyéni, személyre szabott résztvevői coaching

248.400 Ft+Áfa/fő

(bruttó 315.468 Ft/fő)

BÓNUSZOK

BÓNUSZOK

3 db azonnal hasznosítható gyakorlatias bónusz (45.000 Ft értékben) a még jobb beépülés és még hatékonyabb segítség érdekében

A vezetői megállapodás 7+1 törvénye

Egy online anyag, amely összefoglalja a delegálással, hatékony célkitűzéssel és megállapodással kapcsolatos információkat.

(15.000 Ft helyett ajándék)

A MENEDZSERI GONDOLKODÁSMÓD 8+1 ALAPELVE

Egy online anyag, amely összefoglalja azokat a kulcsgondolatokat, melyeket egy menedzsernek érdemes alkalmaznia. 

(15.000 Ft helyett ajándék)

CÉGVEZETŐK RÉSZÉRE
A TÁMOGATÁS TÖKÉLETESÍTÉSÉHEZ 9+1 TANÁCS

Egy online anyag, amely abban segít, hogy hogyan tudja cégvezetőként a legnagyobb segítséget adni kulcsemberei számára.

(15.000 Ft helyett ajándék)

BEVÁLÁSI ÉS BEÉPÜLÉSI GARANCIA

Annyira biztosak vagyunk abban, hogy hasznos lesz vezetői számára a képzés, hogy 100%-os pénzvisszafizetési garanciát vállalunk!

Amennyiben úgy látja Ön vagy vezetője, hogy cseppet sem hasznos a képzés és csupán időpocsékolás, írjon nekünk egy levelet legkésőbb a 2. alkalom napján és gondolkodás nélkül visszautaljuk a befizetett összeget.

Így az egészben csak annyi kockázata van, hogy lemaradnak róla a Kulcsemberei és minden marad a régiben…

VEZETŐI AKADÉMIA JELENTKEZÉS 3 EGYSZERŰ LÉPÉSBEN

#1

Töltsd ki a jelentkezési űrlapot

#2

E-mailben küldjük a részleteket és az utalási adatokat

#3

Október 6-án kezdjük a programot

0. LÉPÉS: Fizetési információk

Választd ki a legmegfelelőbb csomagot!

A szimpatikus csomag mellett lévő négyzetbe írd be, hogy hány főt szeretnél beiratni. Ha csak magadat, akkor 1-est írj be.

1. LÉPÉS: Kapcsolattartáshoz szükséges adatok

Add meg a kapcsolattartáshoz szükséges adatokat.

2. LÉPÉS: Számlázási adatok

Add meg a számlázási adatokat. Ha céges számlát szeretnél kérni, akkor pipáld be az erre vonatkozó mezőt, így megjelenik az adószám beviteli mező is.

3. LÉPÉS: Jogi és adatvédelmi információk

Annak érdekében, hogy jogszerűen járjunk el, át kell olvasnod és el kell fogadnod az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatkezelési nyilatkozatot.

Ehhez kérjük pipáld be az űrlapon lévő, erre vonatkozó jelölőnégyzetet. 

4. LÉPÉS: Megrendelés és utalás

Miután rákattintottál a lenti gombra, a rendszer rögzíti a jelentkezésed, és elküldi az általad megadott e-mail címre az utalási adatokat.

A programmal kapcsolatos gyakori kérdések és technikai információk

Pontosan miről fog szólni a vezetői képzés?

10 modullal foglalkozunk, a mindennapi alkalmazhatóság érdekében:

  • vezetői pozíció tisztázás miért, mit, hogyan
  • vezetői kommunikációs készségek
  • megállapodás és kezelése
  • motiváció (ön-, és csapat motiváció)
  • emberismeret, pszichológia
  • csapatmegbeszélések tartása
  • visszajelzés adás
  • vezetői morál
  • folyamat szabályozás
  • alkalmazási feladatok – fenntartás 10 alkalommal
Mit biztosít az Upskills Akadémia a képzések során?

RÉSZVÉTEL A 10+10 ALKALMAS KÉPZÉSEN: Az I. programrészben az Zoom linket minden alkalom előtt biztosítjuk a résztvevőknek.

HOZZÁFÉRÉS A TELJES ANYAGHOZ: A képzés során biztosítjuk az elméleti és gyakorlati anyagokat, így később is elő lehet venni őket.

ALACSONY LÉTSZÁMÚ CSOPORTOK A NAGYOBB FIGYELEM ÉRDEKÉBEN: A résztvevők 10-12 fős csoportokba vannak szétosztva, annak érdekében, hogy a gyakorlások során mindenkire kellő idő jusson és mindenki kellő mértékű figyelmet kapjon.

HOZZÁFÉRÉS A ZÁRT CSOPORTHOZ ÉS KÖZÖSSÉGHEZ: A résztvevők számára létrehozott zárt Facebook csoportban lesz lehetőség a kapcsolatépítésre, egymás közötti eszmecserére, a feladatok átbeszélésére, és a képzéssel kapcsolatos fontosabb információk egyeztetésére.

KÉPZÉSEN TANULTAK MEGERŐSÍTÉSE: A Plus csomagban biztosítjuk a résztvevők számára a képzésből való kimaradás esetén egy alkalommal az egyéni felzárkóztatást.

1,5 ÓRÁS SZEMÉLYES RÉSZTVEVŐI COACHING: A VIP csomagban biztosítunk a résztvevőknek egy 1,5 órás coaching alkalmat, amikor személyre szabottan segítünk, hogyan és mikor alkalmazza a tanultakat a saját területén. Így még gyorsabban és hatékonyabban tud eredményt elérni.

Még nem tudom eldönteni, hogy jelenkezzek-e az Upskills Vezetői Akadémiára!

Köszönjük az őszinteséget. Javaslatom, hogy próbáld ki a Vezetői Akadémiát a 100%-os pénzvisszafizetési garancia mellett, mert így nincs kockázat, és többszörösen megtérül a ráfordításod. Az átadott tudás eredményességére csapatunk és referenciáink adnak biztosítékot.

Másik lehetőség, hogy jelentkezel egy telefonos konzultálásra az Upskills Akadémia vezetőjéhez, Körtvélyessy Gáborhoz. Ezzel kapcsolatos további részletekért kattints ide.

El lehet ezt számolni, mint céges költség?

Igen. A tanfolyam céges költségként elszámolható a Fktv. adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése esetén. Az adatbekérést követően az adatfelvitelt átvállaljuk.

Hogyan tudom maximálisan kihasználni a Vezetői Akadámiában rejlő lehetőségeket Cégvezetőként?

Ha cégvezető vagy és beosztott vezetődet szeretnéd beiratni a programra, akkor ez neked szól: Ahhoz, hogy a legtöbbet tudd kivenni a programból minden információra maximálisan szükséged van neked is és beosztott vezetődnek is. Ezt támogatja a VIP csomagunk. Azt javasoljuk, hogy a Vezetői Akadémia VIP csomagja mellé a teljesen egyénre szabott Cégvezetői Támogató Program VIP csomagját is rendeld meg, mert:

  1. így 100%-osan tudod támogatni a vezetődet a tanultak fenntartásában
  2. Egyéni fejlesztési tervet is javaslunk, amivel egyszerűbben támogathatod beszotott vezetődet.
  3. És egy négyszemközti coachingot biztosítunk, amely túlmutat a képzési folyamaton és megoldást nyújt egyéni céljaidhoz.
Hogyan zajlik a vezetői tréning?

A program 2 részből áll:

I. programrész 10 alkalom (első 3 hónap) a tudás megszerzése és implementálása a cél (csoportos, interaktív online foglalkozások).

Az I. programrész a kezdéstől számított 10 héten keresztül tart. (szünet: hivatalos ünnepek, iskolai szünetek).

Összesen 10 alkalommal fogunk együtt élőben dolgozni a résztvevőkkel, a Zoom webinárium szoftver segítségével.

Minden héten ismétlődően a kezdésnél kijelölt napon fogjuk tartani a foglalkozásokat, 2,5 órában (reggel: 8:00-10:30, délelőtt: 11:00-13:30 és délután: 14:00-16:30).

Egyaránt lesznek elméleti szekciók és kiscsoportos gyakorlati foglalkozások.

A képzést a 20-30-50-es szabály alapján építettük fel, vagyis 20%-ban elméletet tanulunk, 30%- ban részletesen átvesszük, hogy a résztvevők a saját területükre hogyan tudják beilleszteni a tudást, végül 50%-ban csoportosan gyakorlatba ültetjük a megszerzett tudást.

II. programrész 10 alkalom (második 3 hónap) a megszerzett tudás elmélyítése és fenntartása a cél (egyéni feladatok segítségével, önállóan, mégis ellenőrzött keretek között a Cégvezetői Támogató Programmal összhangban).

A II. programrész az I. programrész utolsó napját követő 3. héten kezdődik.

Mikor javasolják, hogy beiratkozzak a képzésre?

Akkor javasoljuk a jelentkezést, ha 

  • frissen neveztek ki vezetőnek és szeretnéd megtanulni, hogy hogyan csináld jól
  • ha emberekkel foglalkozol és szeretnél jobb lenni benni
  • ha úgy érzed, hogy jelenleg nem elég a menedzseri tudásod vagy szeretnéd rendszerezni az eddigieket
  • szeretnél sokat gyakorolni, hogy éles helyzetben már zsigerből menjenek a vezetői technikák
  • szeretnéd jobban és hatékonyabban vezertni a csapatod
Mit jelent a 100%-os pénzvisszafizetési garancia a Vezetői Akadémián?

Minden Upskills Akadémiára és Upskills Támogató programra érvényes a 100%-os pénzvisszafizetési garancia az ASZF 4.3.5, 4.3.6. idevonatkozó szabálya szerint. Megkezdett program esetén a program második alkalma napjának 24-órájáig. A felmondást a program pontos megjelölésével írásban kell eljuttatni a Szolgáltató kapcsolattartásra megjelölt info@upskills.hu e-mail címére.

Miért éri meg a Vezetői Plus vagy a VIP csomag?

A PLUS csomagban egy személyes konzultációt biztosítunk, így nem maradsz le semmiről, ha hiányzol egy alkalommal.

A VIP csomagban mindenen felül egy értékes coachingon fogsz tudni részt venni, amely túlmutat a képzési folyamaton és megoldást nyújt egyéni céljaidhoz.

Ha cégvezetőként megrendelem a csomagot, hogyan kapnak tájékoztatást a beosztott vezetőim?

Az utalást követően bekérjük a beosztott vezetők adatait, hogy fel tudjuk velük venni a kapcsolatot. Onnantól automatikusan megkapják a résztvevők a regisztrációs, az adatbekérő lapot és a további információkat.

További kérdéseket és válaszokat ide kattintva találhat.

Többet érdemelsz annál, minthogy folyamatosan mások helyett dolgozz és tüzet olts!

Itt az idő, hogy rendszerezd a menedzseri tudásod, hogy kiemelkedő vezetőként álomcsapatot alkoss és végre élvezhesd a vezetőknek járó szabadságot és dicsőséget. 

Nem vagy még biztos abban, hogy valóban segítene-e neked a Vezetői Akadémia?

Akkor jelentkezz egy ingyenes telefonos konzultációra!

A konzultálás alkalmával felteheted a kérdéseid, beszélhetsz aggályaidról és egyeztetheted az Akadémia vezetőjével, hogy hasznos lenne-e neked a képzés.A konzultálás alkalmával felteheted a kérdéseid, beszélhetsz aggályaidról és egyeztetheted az Akadémia vezetőjével, hogy hasznos lenne-e neked a képzés.

Adatvédelmi áttekintés

Adataid kellő óvatossággal, biztonságosan kezeljük! Az adatvédelmi tájékoztatónkban bővebb információt is találhatsz erről. Ezt ide kattintva érheted el.