Jelentkezz most! Biztosítsd helyed, mert az első 8 résztvevőt tudjuk csak felvenni!

Értékesítési tréning, hogy sztár értékesítőivel irigylésre méltó árbevétel növekedést érjen el

Kulcsemberei motivációjának és szakmai tudásának értékesítési tréningen való fejlesztésével segítünk, hogy még sikeresebben végezzék munkájukat, ezáltal cége magasabb bevételt és kiemelkedő pénzügyi eredményt érjen el.

Jelentkezés még eddig lehetséges:

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

A bevételt elsősorban az értékesítői szerzik meg vagy épp veszítik el

Lehet kiváló az ajánlata és elsőosztályú a terméke/szolgáltatása. Ha az értékesítői nem elég profik, nem fogják tudni eredményesen lezárni a tárgyalásokat.

Minél többször lesz sikertelen egy tárgyalás, annál nehezebb lesz visszanyernie értékesítői lelkesedését

Minél kevésbé lesznek lelkesek, annál több sikertelenség éri őket és annál nehezebb lesz eredményt elérni

Minél sikertelenebbek az értékesítői, annál sikertelenebb lesz a cége és végső soron Ön, mint a cég vezetője

Értékesítői fejlesztésével elérheti a stabilitást és a folyamatos növekedést, miközben nyugodtabb és bőségben gazdag cégvezetői életét élheti

Rendszerezett gyakorlati tudással rendelkező lelkes és motivált értékesítői…

…jóval eredményesebb tárgyalásaik által, korábban elképzelhetetlen árbevétel-növekedést ér el cége…

…ezáltal önt elégedett büszkeség tölti el, miközben a szabadabb, nyugodtabb cégvezetői életét éli

2 napos elméleti oktatás helyett 3+3 hónapon át tartó online interaktív értékesítési tréning és gyakorlati program az eredményes beépülésért

Az Upskills Értékesítő képzés 3+3 hónapon át tart, összesen 20 alkalomból áll (10 interaktív online értékesítési tréningből és 10 gyakorlati feladatból), miközben már az elejétől fogva látható a résztvevők fejlődése

Értékesítői gondolkodásmód az eredményes tárgyalásokhoz

A képzés során értékesítői elsajátítják azt a gondolkodásmódot, amivel a szupersztárok rendelkeznek.

Ennek köszönhetően hosszú távon is magabiztosabbak, lelkesebbek és eredményesebbek lesznek.

Titkos fegyver: szakértői vendégelőadók a piac különböző területeiről

Itt nem iskolapadban, konferenciákon vagy üzletkötői tanfolyamon nevelkedett okleveles trénerek mondják meg a “tutit”, hanem olyan gyakorlott szakértők, akik valós piaci körülmények között tanulták meg mindazt, amit továbbadnak az Akadémián. 

A könyvekből elsajátítható tudás értékes, de összehasonlíthatatlan azzal, amit egy olyan szakértő képes átadni, aki valóban csinálja azt, amiről oktat. 

Az Akadémia minden kulcsterületére az adott piac egyik kiváló és tapasztalt szakértőjét hívjuk. Így biztosítjuk, hogy sallangmentes gyakorlati tudást sajátítanak el emberei az értékesítő képzés során.

Tanultak készségszintű elmélyítése a folyamatos fejlődés érdekében

A valós beépüléshez a szakma által javasolt évi 9 alkalmat mi felemeltük 10+10-re, így tudjuk garantálni a tanultak hatékony és folyamatos beépülését. 

Ráadásul a gyakorlatorientált foglalkozások által nem csak elméletet és példákat, mutatunk, hanem begyakoroljuk használatukat.

Offline képzések és csoportos foglalkozások interaktivitása az online tréningek előnyeivel

Tudatosan felépített online rendszereink és oktatási programjaink segítségével sikerült megtartani az élő tréningeknél bevált személyességet és interaktivitást, miközben nem kell értékes munkaórákat és energiákat utazással tölteni. 

Sok cég a lehetőségei alatt teljesít, mert nincs kiaknázva az értékesítőikben rejlő potenciál

Kellemetlen helyzet, amikor az értékesítők sikertelensége miatt a cég is veszélybe kerül. Érdemes ezt elkerülnie, vagy minél előbb tenni ellene.

Miért különleges az Upskills Akadémia?

Online megtartott események

Együtt haladunk, de helyfüggetlenül. Így megspórolható az utazással töltött idő.

Szakértő vendégelőadók

Segítségükkel és tanácsaikkal könnyebb lesz a gyakorlatban is alkalmazni a tanultakat.

10+10 gyakorlati alkalom

Hosszú, így jut idő mindenre, de rövid, így hamar be lehet vetni a tanultakat.

Hatékony alkalmazhatóság

Cél, hogy mindenki pontosan tudja, hogyan alkalmazza a tanultakat a saját területén.

A Közvetlen vezető, cégvezető bevonása a fejlesztésbe kulcsfontosságú!

Ennek folyamata biztosítja a fenntartást: Kattintson a gombra, hogy lássa, hogyan tudja támogatni a résztvevőit a legjobban!

Miért bízhat bennünk és a szakértelmünkben?

20+ év szakmai tapasztalat és 10.000+ tréning résztvevő után pontosan tudjuk, hogyan segíthetünk önnek

Eddigi tapasztalatainkat és legjobb tudásunkat felhasználva terveztük meg és fejlesztettük az UpSkills Akadémia képzéseit, így valódi fejlődést tudunk elérni a résztvevők szakmaiságában, motivációjában és hozzáállásában. 

Misszióm, hogy olyan fejlesztési programot készítsek, ahol tudatosan felépített, interaktív képzési akadémiával, professzionális vendégelőadókkal biztosítjuk a hazai cégvezetők pénzügyi és időbeli szabadságát. Mindezt úgy, hogy a vezetők és az értékesítők képzésére fókuszálunk.

Hiszen, ha egy cégvezető fejleszti kulcsembereit, egyszerre nő a szabadsága és cége bevétele. 

Körtvélyessy Gábor – Az Upskills Akadémia alapítója

Mit mondanak a korábbi résztvevők?

.”A Gábor által tartott tréning jól struktúrált és a kis létszám miatt lehetőséget biztosít arra, hogy az egyéni igényeknek megfelelő pontok több figyelmet kapjanak.
Amiatt, hogy hosszabb idő alatt, heti rendszerességgel kerül sor a találkozókra, és közben egyéni célok, házi feladat is kijelölésre kerülnek, nagyon hatékonyan mélyíti el a tudást.
Az interaktív óráknak és a sok helyzetgyakorlatnak köszönhetően saját tapasztalatainkon keresztül volt lehetőségünk megérteni az aktuális témakör lényegét és egy folyamat részeként hétről-hétről tudtuk beépíteni a tanultakat a mindennapi gyakorlatba.
Összehasonlítva más olyan tréningekkel, ahol sok órában, töményen, ugyancsak nagyon klassz elméleteket töltenek a hallgatók fejébe, ez a képzés valódi tudást és nem csak pillanatnyi lelkesedést, hanem hosszú távú eredményeket hoz.

Köszönjük Gábornak a közös munkát!

Pálffy Réka – Pesti Házak Zrt.
Tulajdonos, Kereskedelmi vezető”

Az első alkalom után tudatosult bennem, hogy ez egy komoly képzés lesz, mert a folyamatos szituációs gyakorlatok, gondolkozásra sarkalltak és tényleg olyan tanácsokat kaptam, amit a való életben is tudok alkalmazni a vezetés során. Nagyon jó volt, hogy újra tudtam játszani a csoporttal korábbi szituációkat és azonnal kaptam visszajelzést arról, hogy mit csináltam jól és mit csináltam rosszul.

Ajánlom mindenkinek a vezetői tréninget, aki a cégét profi módon szeretné irányítani és a beosztottjaiból kis szeretné hozni úgy a maximumot, hogy azt ők is élvezzék!”

Kárászy Balázs – Kárászy kft. 
Ügyvezető igazgató

Sokat tanultam az Akadémián a feladatok delegálásáról, gyakoroltunk, hogy tudatossal döntsünk, kérdezzünk és hogy a vezetőknek a felkészültsége a létszám függvényében hogyan változzon.

Azért is volt jó mert számtalan példán keresztül láttam és tapasztaltam az Akadémián, hogy egy jó vezető hogyan segítheti a szervezet működését és annak növekedését…”

Beke Szabolcs – GYGV Kanizsa Kft.
Műszaki vezető

Részletesebb bemutatkozást és további ügyfélvéleményeket a rólunk menüpontban találhat!

Részletesebb bemutatkozást és további ügyfélvéleményeket a rólunk menüpontban találhat!

Akkor javasoljuk, hogy beírassa értékesítőit az Upskills Akadémia képzésére, ha…

Z

…kiégett és fásult munkatársak helyett lelkes és motivált értékesítőket szeretne

Z

…szakmailag kiemelkedő sztárokkal venné körül magát

Z

…nem szeretné, hogy cége és saját pénzügyi jóléte rossz kezekben lenne

Z

…stabil és egyre növekvő pénzügyi eredményre vágyik

Z

…szeretné, hogy mismásolás helyett konkrét eredményeket szállítsanak értékesítői

Z

…arra vágyik, hogy megrekedt vállalkozása ismét szárnyaljon

Z

…arról álmodik, hogy magánvagyona magasabb szintre növekedjen

Z

…ha végre rossz érzés nélkül szeretne nagyobb összeget kivenni cégéből

Pontosan miről fog szólni az értékesítő tréning?

10 modul a mindennapi alkalmazhatósághoz

$

Értékesítés alapok

Kiszolgálás, eladás, értékesítés fogalmak tisztázása, tudatos célorientált gondolkodás megalapozása.   

$

Előkészület, bejutás, kapcsolatfelvétel

Megtanuljuk hogyan kell egy jó scriptet és mézesmadzagot írni a Hideg Híváshoz. Mire kell figyelni, mit kell tudni az ügyféltárgyalás megkezdése előtt. És gyakoroljuk, többek között azt is, hogy mit hagynak ki a kapcsolatfelvételből még a legprofibb értékesítők is. 

$

Információ szerzés, rögzítés

A kérdezéstechnika megértése, gyakorlása a kulcsa az értékesítésnek. Folyamatosan egyre több információval bővítjük résztvevőink kérdezéstechnikáját. Nyitott, zárt kérdések, szóhasználat, hibás beidegződések javítása, kifogások felmérése, zárás felé terelés. 

$

Ajánlat adása és érvelés

Átbeszéljük az ajánlatadás legfontosabb paramétereit. És az abba foglalt érveket ügyfelekre lebontva felépítjük és gyakoroljuk, hogy az ügyfél valóban azt kapja, amit vár, ne csak egy általános véleményt.

$

Kifogáskezelés

Miért jó, hogy vannak még kifogásai az ügyfélnek? – mentális tudaterősítés. Kifogások kezelésére egyszerübb és bonyolultabb megoldások bemutatása és gyakorlása. 

$

Zárás, utánkövetés

Záras folyamatának átbeszélése, áralku módszerek, árazásra iránymutatás.

Utánkövetés fontossága.

 

$

Nehéz helyzetek kezelése

„Kemény” ügyfélkommunikáció,

„Azt hitte már megvan, de felborított mindent az ügyfél!”, és hasonló helyzetek szituációnkénti kezelése, döntés aról, hogy mikor mit érdemes kezdeni velük.

$

Ügyfelek típusai

DISC ügyféltípusok megismerése és integrálása az értékesítési kommunikációnkba.

$

Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás

Könyvből, prezentációból tanulni nehéz. „Aha” élmény van, de alkalmazásba ültetés nagyon kis %-ban. Célunk a sok gyakorlással, hogy minden témában a résztvevő gyakoroljon, így az integráció a napi munkába sokkal könnyebb. 

$

Modellek, főbb tananyagok

  • HiHí-Script-mézesmadzag
  • Jégtörő
  • DISC
  • Kérdezéstechnika 
  • Barlang modell az értékesítési helyen való kérdezéshez
  • ABC – Törekedj a zárásra
  • RTV – ajánlathoz
  • Érvelési háromszög
  • Golden silence – azaz az arany csönd
  • Kifogáskezelés megoldásai
  • Áralku

További tudnivalók, avagy Hogyan zajlik az értékesítési tréning?

A program 2 részből áll:

I. programrész 10 alkalom (első 3 hónap) a tudás megszerzése és implementálása a cél
(csoportos, interaktív online foglalkozások során)

Az I. programrész a kezdéstől számított 10 héten keresztül tart. (szünet: hivatalos ünnepek, iskolai szünetek)

Összesen 10 alkalommal fogunk együtt élőben dolgozni a résztvevőkkel, a Zoom webinárium szoftver segítségével.

Minden héten ismétlődően a kezdésnél kijelölt napon fogjuk tartani a foglalkozásokat 2,5 órában.

Egyaránt lesznek elméleti szekciók és kiscsoportos gyakorlati foglalkozások.

A képzést a 20-30-50-es szabály alapján építettük fel, vagyis 20%-ban elméletet tanulunk, 30%- ban részletesen átvesszük, hogy a résztvevők a saját területükre hogyan tudják beilleszteni a tudást, végül 50%-ban csoportosan gyakorlatba ültetjük a megszerzett tudást. 

II. programrész 10 alkalom (második 3 hónap) a megszerzett tudás elmélyítése és fenntartása a cél (egyéni feladatok segítségével, önállóan, mégis ellenőrzött keretek között a Cégvezetői Támogató Programmal összhangban).

A II. programrész az I. programrész utolsó napját követő 3. héten kezdődik.

Mit biztosítunk az értékesítési tréning során?

9

RÉSZVÉTEL A 10+10 ALKALMAS KÉPZÉSEN

Az I. programrészben az Zoom linket minden alkalom előtt biztosítjuk a résztvevőknek.

9

HOZZÁFÉRÉS AZ ELMÉLETI ANYAGOKHOZ

A képzés során biztosítjuk az elméleti anyagokat, így később is elő lehet venni őket.

9

HOZZÁFÉRÉS A GYAKORLATI ANYAGOKHOZ

A gyakorlatorientált képzésen sok feladat lesz, melyeket gyakran egy munkafüzetben kell megoldani. Ezt is biztosítjuk a résztvevők számára.

9

ALACSONY LÉTSZÁMÚ CSOPORTOK A NAGYOBB FIGYELEM ÉRDEKÉBEN

Egy csoport 5-8 fős, annak érdekében, hogy a gyakorlások során mindenkire kellő idő jusson és mindenki kellő mértékű figyelmet kapjon. 

9

HOZZÁFÉRÉS A ZÁRT CSOPORTHOZ ÉS KÖZÖSSÉGHEZ

A résztvevők számára létrehozott zárt Facebook csoportban lesz lehetőség a kapcsolatépítésre, egymás közötti eszmecserére, a feladatok átbeszélésére, és a képzéssel kapcsolatos fontosabb információk egyeztetésére.

9

KÉPZÉSEN TANULTAK MEGERŐSÍTÉSE

A Plus csomagban biztosítjuk a résztvevők számára a képzésből való kimaradás esetén egy alkalommal az egyéni felzárkóztatást.

9

1,5 ÓRÁS SZEMÉLYES RÉSZTVEVŐI COACHING

A VIP csomagban biztosítunk a résztvevőknek egy 1,5 órás coaching alkalmat, amikor személyre szabottan segítünk, hogyan és mikor alkalmazza a tanultakat a saját területén. Így még gyorsabban és hatékonyabban tud eredményt elérni.

BÓNUSZOK

BÓNUSZOK

3 db azonnal hasznosítható gyakorlatias bónusz (45.000 Ft értékben) a még jobb beépülés és még hatékonyabb segítség érdekében

A személyes Értékesítés 7+1 lépése

Egy online anyag, amelyből gyakorlatias útmutatót kap a résztvevő a személyes értékesítés lépéseiről.

(15.000 Ft helyett ajándék)

Az Értékesítés 8+1 sikerkritériuma

Egy online anyag, amely összefoglalja azokat a kulcsgondolatokat, amelyeket egy értékesítőnek tudnia és alkalmaznia kell a siker érdekében.

(15.000 Ft helyett ajándék)

A támogatás tökéletesítéséhez 9+1 tanács

Egy online anyag, amely abban segít, hogy hogyan tudja cégvezetőként a legnagyobb segítséget adni kulcsemberei számára.

(15.000 Ft helyett ajándék)

TEGYEN EGY SZÍVESSÉGET JÖVŐBELI ÖNMAGÁNAK AZZAL, HOGY BEIRATJA ÉRTÉKESÍTŐIT AZ AKADÉMIÁRA

3 csomagajánlat az eltérő igények kielégítése érdekében

ÉRTÉKESÍTŐI AKADÉMIA
– Basic

N

10 gyakorlati online alkalom, 10 héten át, 2,5 óra/alk.
(25 óra interaktív kiscsoportos gyakorlás +15 óra egyéni feladat)

N

10 egyéni alkalmazási feladat a következő 10 héten át, önálló munkában.

N

Hozzáférés a teljes anyaghoz

M

Folytonosság biztosítása: Online alkalom kihagyása esetén egyéni felzárkóztatás 1 alkalommal

M

Kiemelkedő támogatás: 1,5 órás egyéni, személyre szabott résztvevői coaching

298.400 Ft+Áfa/fő

(bruttó 378.968 Ft/fő)

ÉRTÉKESÍTŐI AKADÉMIA
Plus

N

10 gyakorlati online alkalom, 10 héten át, 2,5 óra/alk.
(25 óra interaktív kiscsoportos gyakorlás + 15 óra wgyéni feladat)

N
10 egyéni alkalmazási feladat a következő 10 héten át, önálló munkában.
N

Hozzáférés a teljes anyaghoz

N

Folytonosság biztosítása: Online alkalom kihagyása esetén egyéni felzárkóztatás 1 alkalommal

M

Kiemelkedő támogatás: 1,5 órás egyéni, személyre szabott résztvevői coaching

328.400 Ft+Áfa/fő

(bruttó 417.068 Ft/fő)

ÉRTÉKESÍTŐI AKADÉMIA
VIP

N

10 gyakorlati online alkalom, 10 héten át, 2,5 óra/alk.
(25 óra interaktív kiscsoportos gyakorlás + 15 óra wgyéni feladat)

N
10 egyéni alkalmazási feladat a következő 10 héten át, önálló munkában.
N

Hozzáférés a teljes anyaghoz

N

Folytonosság biztosítása: Online alkalom kihagyása esetén egyéni felzárkóztatás 1 alkalommal

N

Kiemelkedő támogatás: 1,5 órás egyéni, személyre szabott résztvevői coaching

398.400 Ft+Áfa/fő

(bruttó 505.968 Ft/fő)

BEVÁLÁSI ÉS BEÉPÜLÉSI GARANCIA

Annyira biztosak vagyunk abban, hogy hasznos lesz értékesítői számára a képzés, hogy 100%-os pénzvisszafizetési garanciát vállalunk!

Amennyiben úgy látja Ön vagy értékesítője, hogy cseppet sem hasznos a képzés és csupán időpocsékolás, írjon nekünk egy levelet legkésőbb a 2. alkalom napján és gondolkodás nélkül visszautaljuk a befizetett összeget.

Így az egészben csak annyi kockázata van, hogy lemaradnak róla a Kulcsemberei és minden marad a régiben…

ÉRTÉKESÍTŐI AKADÉMIA JELENTKEZÉS 3 EGYSZERŰ LÉPÉSBEN

#1

Töltse ki a jelentkezési űrlapot.

#2

E-mailben leegyeztetjük a részleteket.

#3

Kiküldjük az utalási adatokat.

0. LÉPÉS: Fizetési információk

Válassza ki a legmegfelelőbb csomagot!

A szimpatikus csomag mellett lévő négyzetbe írja be, hogy hány főt szeretne beiratni. Ha csak önmagát, akkor 1-est írjon be.

1. LÉPÉS: Kapcsolattartáshoz szükséges adatok

Adja meg a kapcsolattartáshoz szükséges adatokat.

2. LÉPÉS: Számlázási adatok

Adja meg a számlázási adatokat. Ha céges számlát szeretne kérni, akkor pipálja be az erre vonatkozó mezőt, így megjelenik az adószám beviteli mező is.

3. LÉPÉS: Jogi és adatvédelmi információk

Annak érdekében, hogy jogszerűen járjunk el, át kell olvasnia és el kell fogadnia az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatkezelési nyilatkozatot.

Ehhez kérjük pipálja be az űrlapon lévő, erre vonatkozó jelölőnégyzetet. 

4. LÉPÉS: Megrendelés és utalás

Miután rákattintott a lenti gombra, a rendszer rögzíti a jelentkezést és a megrendelést. Ezt követően felvesszük Önnel a kapcsolatot és egyeztetjük a továbbiakat. 

NEM KAPOTT MÉG VÁLASZT MINDEN KÉRDÉSÉRE?

Összegyűjtöttük Önnek a képzéssel kapcsolatos leggyakrabban felmerülő kérdéseket. Olvassa el őket, hátha itt megtalálja a válaszokat.

Még nem tudom eldönteni, hogy jelenkezzek-e az Upskills Értékesítési Akadémiára!

Köszönjük az őszinteséget. Javaslatom, hogy próbálja ki az Értékesítési Akadémiát a 100%-os pénzvisszafizetési garancia mellett, mert így Önnek nincs kockázata, és többszörösen megtérül ráfordítása.  Az átadott tudás eredményességére csapatunk és referenciáink adnak biztosítékot.

Másik lehetőség, hogy jelentkezik egy telefonos konzultálásra az Upskills Akadémia vezetőjéhez, Körtvélyessy Gáborhoz. Ezzel kapcsolatos további részletekért kattintson ide.

Miért éri meg az Értékesítői Plus vagy a VIP csomag?

A PLUS csomagban egy személyes konzultációt biztosítunk értékesítőjének, így nem marad le semmiről, ha hiányzik egy alkalommal és Ön is folyamatosan tájékoztatást kap a programról. A VIP csomagban értékesítője mindezeken felül egy értékes coachingon fog részt venni, amely túlmutat a képzési folyamaton és egyéni céljaihoz megoldásokat nyújt.

Ha megrendelem a csomagot az értékesítőimnek, akkor hogyan kapnak ők információt a továbbiakról?

Köszönjük a megrendelést. Az utalást követően bekérjük az értékesítők adatait, hogy fel tudjuk velük venni a kapcsolatot. Onnantól automatikusan megkapják a résztvevői a regisztrációs, az adatbekérő lapot és a további információkat.

Cégvezetőként hogyan tudom maximálisan kihasználni az Akadámiában rejlő lehetőségeket?

Ahhoz, hogy a legtöbbet tudja kivenni a programból minden információra maximálisan szüksége van Önnek és értékesítőjének is. Ezt támogatja a VIP csomagunk. Azt javasoljuk, hogy az Értékesítői Akadémia VIP csomagja mellé a teljesen egyénre szabott Cégvezetői Támogató Program VIP csomagját is biztosítsa Önmaga számára, hogy:

  1. 100%-osan tudja támogatni értékesítőit.
  2. Egyéni fejlesztési tervet is javaslunk Önnek értékesítőiről.
  3. És egy négyszemközti coachingot biztosítunk, amely túlmutat a képzési folyamaton és egyéni céljaihoz megoldásokat nyújt.
Mit jelent a 100%-os pénzvisszafizetési garancia az Értékesítési Akadámián?

Minden Upskills Akadémiára és Upskills Támogató programra érvényes a 100%-os pénzvisszafizetési garancia az ASZF 4.3.5, 4.3.6. idevonatkozó szabálya szerint. Megkezdett program esetén a program második alkalma napjának 24-órájáig. A felmondást a program pontos megjelölésével írásban kell eljuttatni a Szolgáltató kapcsolattartásra megjelölt info@upskills.hu e-mail címére.

El lehet ezt számolni, mint céges költség?

Igen. A tanfolyam céges költségként elszámolható a Fktv. adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése esetén. Az adatbekérést követően az adatfelvitelt átvállaljuk.

További kérdéseket és válaszokat ide kattintva találhat.

KÉRDÉSE VAN? KÉRJEN VISSZAHÍVÁST!

Beszélje át egy rövid telefonos egyeztetésen Körtvélyessy Gáborral, az Upskills szakmai vezetőjével, hogy az Ön cégének miben lenne szüksége segítségre és mely szolgáltatásunk a legideálisabb Önnek.

Minden jog fenntartva @Upskills Kft. 2022 | info{@}upskills.hu | Általános és jogi információk | Gyakran Ismételt Kérdések
Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja