1. Mi változott a szervezetben az együttműködésünk alatt, és az miben segített?
“A közel két éves együttműködés alatt, a régió összes vezetőjének képzésével egy nagyon komoly összekovácsolódás indult meg. Ezáltal a változásokat könnyebben, gyorsabban kezeltük és – bár munkák a segítségnyújtás – olyan praktikákat tanultunk meg, ami hatékonyabbá tették napi együttműködésünket.”
2. Mit teszel másképp most, mint korábban?
“Máltai elhivatottságom mellett vezetőként tudatosabban vagyok jelen, így az intézményvezetők hatékonyabbak, a belső folyamatok gördülékenyebbek.”
3. Egy kiemelkedő dolog, ami neked, vagy a csapatnak jelentős javulást okozott.
“A projekt befejezte után épp január első napjaiban komoly dilemmában voltam, amelyre több megoldás is volt a fejemben. Felhívtam Gábort, akivel egy hosszú beszélgetés során kikristályosodott a legjobb megoldás, aminek eredménye a mai napig is egy nagyon jó minta, örömmel használom annak tapasztalatát mind a mai napig is.”